Ciklon teszi kellemetlenné a hét közepének időjárását

2018. július. 18 5:10

Szerdán és csütörtökön egy ciklon alakítja időjárásunkat, sok lesz felettünk a felhő és több helyen kell csapadékra is számtani. Átmeneti javulás a hétvége első felében várható.

Szerdán többnyire erősen felhős idő várható, inkább csak rövidebb napos időszakokra számíthatunk. A Nyugat-Dunántúlon lehet több napsütés. Főként a Dunától keletre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között várható. Késő este 16, 21 fok valószínű.

 

csütörtök

  • A Dunántúl nyugati felén változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Az ország többi részén ugyanakkor nagyrészt erősen felhős időre van kilátás, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek
  • A Dunántúl nyugati felén néhol fordulhat elő záporeső, másutt többfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé erős lesz, a Dunántúl egy részén, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul.

 

péntek

  • A Dunántúlon többnyire gyengén felhős, napos idő ígérkezik. Keletebbre erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok várhatók.
  • A Dunántúlon legfeljebb néhol alakulhat ki záporeső, keletebbre több helyen zápor, elszórtan zivatar is előfordul.
  • Az északnyugati, északi szelet elsősorban a középső országrészben még erős lökések kísérik, illetve szélerősödés zivatarban is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.

 

szombat

  • Több órás napsütésre számíthatunk.
  • Elszórtan várható zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között várható.

 

vasárnap

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Többfelé várható zápor, zivatar, nagyobb területen lehet jelentősebb csapadék.
  • Szélerősödés inkább csak zivatarok környezetében valószínű.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett néhány órára kisüt a nap.
  • Több helyen várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.