Csak rövid felfrissülést enged az időjárás

2020. július. 06 5:07

A hétfő még hőséggel telik, ugyanakkor az esti órákban megérkezik az a hidegfront, mely jelentősen visszaveti a hőmérsékleteket. Gyorsan visszamelegszik azonban az idő, a csütörtök már ismét kánikulával telhet.

Hétfőn a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, és a déli órákban helyenként lehet zápor, zivatar. Majd késő délutántól már egyre többfelé válik erőteljessé a felhőképződés, és akkor a Dunántúlon, illetve az északkeleti megyékben már több helyen lehet csapadék. Estétől a zivatarok az Alföld déli részére is átterjednek, ugyanakkor Nyugat-Magyarországon már tartós eső is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél hétfő napközben a Dunántúlon megerősödik, késő délutántól viharossá fokozódik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. Késő este 19, 26 fok valószínű.

 

KEDD

  • Éjszaka északnyugat felől erősen megnövekszik, majd napközben csökken a felhőzet, délután már keleten is gomolyfelhősre, naposra fordul az idő.
  • Éjjel sokfelé lesz eső, zápor, helyenként zivatar, aztán délelőtt a Dunántúlon, délután keletebbre is megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, északi szél erős, több helyen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 24 fok között alakul, keleten lesz napközben a hűvösebb.

 

SZERDA

  • Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • Többfelé megélénkül a délnyugati, nyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Túlnyomóan derült idő lesz.
  • Száraz időre számíthatunk.
  • Néhol megélénkül a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre van kilátás.
  • Helyenként – inkább az ország északi és nyugati részén – zápor, zivatar valószínű.
  • A Dunántúlon északira fordulhat, megélénkülhet, megerősödhet a szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás, illetve zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.