Csak rövid szünetet tart az eső

2021. április. 14 13:38

Csütörtökön még többfelé számítani lehet néhány milliméter esőre, majd pár napos szünet következik. Vasárnaptól ismét csapadékos időszak veszi kezdetét, újabb jelentős mennyiség várható a hét utolsó napjától kezdődően.

Csütörtökön eleinte a délnyugati tájak kivételével borult lesz az ég, majd a nap folyamán már máshol is elkezd vékonyodni, szakadozni, gomolyosodni a felhőzet, ami késő este jelentősen csökken. Többfelé várható csapadék, a keleti és északkeleti megyékben eső, a hegyekben hó, míg máshol inkább zápor, néhol hózápor, majd este csökken a csapadékhajlam. Az északi, északnyugati szél napközben nagy területen megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Éjjel, hajnalban dél felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Napközben a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett sok gomolyfelhő képződik.
  • Néhol valószínű kisebb eső, zápor, hegyekben esetleg egy-egy hózápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős széllökések kísérik.
  • A hajnali -5, +2 fokról a délutáni órákra 8 és 13 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Lehetnek napos körzetek, illetve időszakok, de az ország nagy részén még sok gomolyfelhő képződik és napközben dél felől fátyolfelhőzet is sodródik fölénk.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, éjjel, hajnalban nyugaton és északkeleten a hegyekben még esetleg egy-egy hózápor.
  • Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon időnként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban -2, +4, a délutáni órákban 10, 15 fok között alakul a hőmérséklet.

 

VASÁRNAP

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé számítani lehet esőre, záporra.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +5, a csúcshőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Dél felől átmenetileg vékonyodhat, szakadozhat, majd ismét vastagszik a felhőzet.
  • Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol esetleg zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél sok helyütt megélénkül.
  • A hajnali 1, 6 fokról délutánra 11 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás.
  • Többfelé számítani lehet esőre, záporesőre.
  • Az északi szél sokfelé megerősödhet.
  • A hőmérséklet hajnalban 3, 8, kora délután 11, 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.