Csütörtökön már szükség lesz az esernyőkre

2018. január. 30 12:08

Az idei tél eddigi leghosszabb csapadékmentes időszaka csütörtökön ér véget, amikor nyugat, északnyugat felől markáns hidegfront érkezik hazánkba. Sok esőt és lehűlést hoz magával.

Szerdán a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre is számíthatunk. Legfeljebb késő este fordulhat elő kisebb eső. A déli szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

 

csütörtök

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre többfelé várható eső.
  • Késő este a Dunántúlon havas eső, főként a magasabban fekvő helyeken hó is lehet.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél is erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.

 

péntek

  • Eleinte borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék, majd egyre inkább csak délkeleten valószínű eső, néhol havas eső.
  • Az északnyugati szél délnyugat és északkelet kivételével erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

szombat

  • Kezdetben számíthatunk napos időszakokra, majd erősen felhős lesz az ég.
  • Elsősorban az ország északi felén valószínű eső, kezdetben hó, ónos eső is lehet.
  • A nyugati, délnyugati szél erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen felhős idő várható.
  • Délutántól egyre több helyen ered el az eső.
  • A délnyugati, nyugati szél erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

 

hétfő

  • Többnyire borul idő várható.
  • Többfelé valószínű eső, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hó is lehet.
  • Az északnyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.