Délen akár 15 centi hó is hullhat

2018. február. 26 13:15

Dél felől egyre nedvesebb levegő áramlik fölénk, amelynek hatására többfelé kell havazásra számítani. A déli területeken várható a legvastagabb hótakaró kialakulása.

Kedden borult lesz az ég. Havazásra, hószállingózásra számíthatunk, de délután gyengül az intenzitás, estére nagyobb területen meg is szűnhet a hóesés. A legnagyobb mennyiségű hó a déli megyékben valószínű, ott akár 10-15 centiméter is lehullhat, míg a legkevesebb a Kisalföldön lesz, arrafelé 1-2 centiméter várható. Az élénk északkeleti, északi szelet többfelé erős lökések kísérik, ezért hófúvások is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -12 fok között alakul, az Északi-középhegység térségének kezdetben vékonyabb felhőzettel borított tájain lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és -8 fok között várható.

 

szerda

  • Napközben vékonyodik, csökken a felhőzet.
  • Egyre kevesebb helyen és egyre gyengülő intenzitással várható havazás.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, hófúvásra is számíthatunk.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -13 fok között alakul, de a havas, gyengébben felhős, szélvédett tájakon -15 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és -8 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gyengén felhős, napos idő lesz, estefelé növekszik meg délnyugat felől a felhőzet.
  • Késő este délnyugaton helyenként már havazhat.
  • A délkeleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -11 és -16 fok között várható, de a gyengén felhős, havas tájakon kevéssel -20 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul.

 

péntek

  • Mindenütt beborul az ég.
  • Többfelé várható havazás, délután, este délen ónos eső is lehet.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és -10 fok között alakul, északkeleten lehet hidegebb, ott még -10 fok alá hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -5 fok között valószínű.

 

szombat

  • Napközben átmenetileg helyenként elvékonyodik a felhőzet.
  • Délelőtt megszűnik a havazás, majd késő délutántól újra várható csapadék, ekkor már eső, ónos eső is lehet több helyen.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között, néhol a vastagabb hóval borított kevésbé felhős részeken -10 fok körül alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet.
  • Eleinte többfelé várható eső, hajnalban ónos eső, a hegyekben és északon hó is lehet.
  • Estére mindenütt megszűnik a csapadék.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.