Délután beköszönt a tél

2018. január. 13 5:25

Északkelet felől hideg levegő áramlik fölénk, így egyre több helyen vált át az eső havazásba. Vasárnap reggelre többfelé alakul ki hótakaró az országban.

Szombaton erősen felhős vagy borult, párás idő várható, csak délutántól vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet az északkeleti határ közelében. Több helyen valószínű eső, majd délutántól havas eső, havazás valószínű. Az északkeleti szél az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható, késő este -3, +2 fokra számíthatunk.

 

vasárnap

  • Északkelet felől szakadozik a felhőzet, délutánra már a legtöbb helyen kisüt a nap.
  • A Dunántúlon és a középső tájakon lehet kisebb havazás, hószállingózás.
  • A keleti, északkeleti megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

 

hétfő

  • A középső és nyugati tájakon többször lesz erősen felhős az ég, ugyanakkor a Tiszántúlon több órás napsütésre számíthatunk.
  • A Dunántúlon kisebb havazás, hószállingózás előfordulhat.
  • A délkeleti, déli szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és -10 fok között alakul, de a szélvédett, havas tájakon hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2, +3 fok között valószínű.

 

kedd

  • Napközben nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és eleinte néhol, délután már többfelé várható eső, havas eső, néhol ónos eső.
  • Az ország északkeleti harmadában és a főváros környékén havazás is valószínű.
  • A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délután nyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé, majd főként keleten várható csapadék; északkeleten hó, havas eső, másutt eső, néhol ónos eső.
  • A délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul és megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Kezdetben számíthatunk néhány órás napsütésre, majd átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé várható csapadék; az ország északkeleti felén hó, hózápor, másutt eső, záporeső valószínű.
  • A délnyugatira forduló szél erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.