Délutántól egyre több helyen leszakad az ég

2023. június. 05 5:04

Kezdetben a nyugati megyékben, majd a hétfő délutáni, esti óráktól már a középső és déli területeken is számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

Hétfő estig az ország délnyugati felén megvastagszik a felhőzet, főként a Dunántúlon számíthatunk erősen felhős időre, míg a legtöbb – szűrt – napsütés északkeleten várható. Kora délutánig inkább csak délnyugaton, késő estig az ország délnyugati felén több helyen várható csapadék; zömében zápor, helyenként zivatar, néhol eső is. A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14, 19 fok valószínű.

 

kedd

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, záporeső, zivatar.
  • A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet.
  • Hajnalban 10, 16, délután 19, 26 fokot olvashatunk le a hőmérőkről, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

 

szerda

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként hosszabb-rövidebb napsütés is lehet.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarban megerősödik.
  • A hajnali 10, 16 fokról 19 és 26 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban csapadékos tájakon mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

csütörtök

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható.
  • Összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra.
  • A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 9, 16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

 

péntek

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Szórványosan valószínű záporeső, zivatar.
  • Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik.
  • Hajnalban 11, 16, a délutáni órákban 23, 29 fokot mérhetünk.

 

szombat

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel.
  • A minimum-hőmérséklet 11, 17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás csökken.