Egy hideg légörvény érkezik vendégségbe

2020. július. 14 13:08

A hét második felének időjárását egy hideg légörvény határozza meg. A július közepén szokásosnál hűvösebb, szelesebb időre számíthatunk. Jelentősebb javulás vasárnaptól várható.

Szerdán a fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre készülhetünk. Csapadék az ország nagy részén nem várható, egy-egy zápor, esetleg zivatar legfeljebb késő délutántól sodródhat be a nyugati határszélre. A déli szél napközben a Kisalföld térségében megélénkül, máshol mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de a vízpartokon, illetve a belvárosi részeken ennél magasabb értékek is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 29 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Főként a Dunántúlon és északon alakul ki zápor, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22, 29 fok között alakul.

 

péntek

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Több helyen várható eső, zápor, esetleg zivatar.
  • Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között várható.

 

szombat

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, de keleten lesznek még erősebben felhős tájak is.
  • Elszórtan alakul ki zápor.
  • A Dunántúlon sok helyütt megerősödik az északi szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 27 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Helyenként zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul.

 

hétfő

  • Gomolyfelhős, napos idő lesz.
  • Északkeleten néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.