Egyhavi csapadék zúdulhat a nyakunkba

2024. szeptember. 13 5:14

Viharos széllel nyugat felől mediterrán ciklon érkezik, amelyből főként a nyugati országrészben akár több mint egyhavi csapadékmennyiség zúdulhat le a következő napokban. A hőmérséklet jócskán az átlagos alá esik.

Pénteken reggel keleten, északkeleten is megnövekszik a felhőzet, majd nagyrészt erősen felhős, borult idő várható országszerte kiadós esővel, záporral. Az ország keleti harmadán zivatar is kialakulhat. Délutántól délnyugat felől szűnik a csapadék, és a déli részeken szakadozik a felhőzet is. Az északnyugati szelet főleg a nyugati, valamint a középső országrészben erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország keleti felén 20, 28, míg nyugaton csupán 9 és 19 fok között alakul, a nyugati határ mentén lesz a leghidegebb az idő. Késő este 7, 17 fok valószínű. 

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Egyhavi csapadék zúdulhat a nyakunkba

1 / 6
Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Nappal kisebb mennyiségű csapadék valószínű hazánk nagy részén, majd e...stétől ismét kiadós eső érkezik északnyugat, nyugat felől. A Dunántúlon az északnyugati, nyugati szél megerősödik, késő délutántól sokfelé viharossá fokozódik. Keleten csak időnként élénkül meg a délnyugati, déli szél. A minimum-hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul. A maximum 10 és 17 fok között várható.
Fotó megosztása: