Egyre mozgalmasabbá válik időjárásunk

2021. szeptember. 18 12:30

Szeles, gomolyos, változóan napos idővel telik a hétvége, az idő előrehaladtával egyre több felhő szűri a napfényt. Vasárnap már lehetnek tartósabban felhős körzetek, leginkább északkeleten, délutántól délnyugaton.

Vasárnap az ország középső részén számíthatunk a legkevesebb felhőre és egyben a legtöbb napsütésre is. Máshol változóan felhős idő várható, de a reggeli órákban északkeleten még jócskán lehetnek tartósan felhős körzetek. Napközben kevés helyen lehet futó zápor, viszont késő délutántól, kora estétől nyugat, délnyugat felől elkezd megvastagodni a felhőtakaró, ezzel együtt pedig a csapadékhajlam is megnövekszik. Az északi, északnyugati szél elénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 19 és 25 fok között várható, de a felhősebb részeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Északkelet felől délnyugat felé haladva egyre nő a csapadék esélye.
  • Míg északkeleten inkább kisebb eső, zápor alakulhat ki, addig délnyugat felé tartósabb eső valószínű hosszabb-rövidebb megszakításokkal.
  • Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet északkeleten, keleten 6 és 11, másutt többnyire 10, 14 fok között alakul.
  • A csúcshőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
  • Elszórtan, nagyobb eséllyel északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon alakulhat ki záporeső.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken 3, 5 fok is lehet.
  • A csúcsérték 16, 21 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • A többórás napsütés mellett változóan felhős lesz az ég.
  • Hajnalban pára- és ködfoltok előfordulhatnak.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken 4, 5 fok is lehet.
  • A csúcsérték 14, 20 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire napos idő valószínű.
  • Hajnapban pára- és ködfoltok előfordulhatnak.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél délire fordul, és időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken 1, 4 fok is lehet.
  • A csúcshőmérséklet 15, 20 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Többnyire napos idő valószínű.
  • Hajnapban pára- és ködfoltok előfordulhatnak.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken 2, 4 fok is lehet.
  • A csúcshőmérséklet 16, 21 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben megnövekszik a felhőzet és holnap már egy hidegfront okozhat kellemetlen tüneteket. A lágyszárú allergénnek közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat. Zivatarok környezetében az allergiások tünetei rosszabbodhatnak. Aztán az eső kimossa a virágport átmenetileg a légkörből.

A légnyomás a nap végén emelkedni kezd.