Ekkora lehűlést még egy hidegfront sem hozott idén

2020. március. 21 5:07

A sarkvidéki eredetű léghullámok szombaton napközben egyre nagyobb területét foglalják el hazánknak. Lesznek olyan országrészek, ahol vasárnap több, mint 15 fokkal lesz hidegebb, mint az elmúlt napokban.

Szombaton napközben észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de délen, délkeleten még több órát süthet a nap. Egyre többfelé várható eső, zápor. Egy-egy zivatar a front mentén is kialakulhat, de az Alföldön nagyobb számban képződhetnek. A szél egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hozzávetőlegesen észak-déli eloszlásban 8 és 21 fok között alakul, majd délután észak felől gyorsan csökken a hőmérséklet. Késő este 1, 6 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eleinte többfelé várható eső, zápor, majd a csapadék elszórt hózáporokra vált, miközben északkelet felől szűnni kezd.
  • Reggelre az ország északkeleti harmadán, később másutt is csökken a felhőzet, de a Közép-Dunántúlon és a déli határvidéken tartósan borult maradhat az ég.
  • Napközben már csak egy-egy hózápor fordulhat elő.
  • Az északkeleti szelet nagy területen erős vagy viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban több fokkal hidegebb várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Éjszaka a legtöbb helyen derült lesz az ég.
  • Napközben kelet, délkelet felől megnövekszik a felhőzet.
  • Főként az Alföldön kisebb havazás is valószínű.
  • A Dunántúlon a többórás napsütés melletti gomolyfelhő-képződésből hózáporok alakulhatnak ki.
  • Az északkeleti, északi szél nagy területen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között alakul, de a derült, szélcsendes helyeken -10 fok köré hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható.

 

kedd

  • Nagyrészt erősen felhős időre van kilátás, északon valószínű vékonyabb, szakadozottabb felhőzet.
  • Elsősorban az ország déli felén valószínű kisebb havazás, hózápor.
  • Az északkeleti szelet többfelé kísérik erős vagy viharos lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között alakul, sőt a fagyzugokban ennél is hidegebb valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk, szakadozottabb felhőzet a keleti tájakon lehet.
  • Több helyen várható havazás, amelyet főként a Dunától keletre egyre nagyobb területen havas eső, eső válthat fel.
  • Az északkeleti, keleti szelet többfelé kísérhetik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, sőt a fagyzugokban ennél is hidegebb valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a keleti tájakon ennél pár fokkal melegebb is lehet.

 

csütörtök

  • Kezdetben többnyire felhős időre van kilátás, majd északkelet felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet.
  • Elsősorban a Dunántúlon, ott is egyre kevesebb helyen valószínű vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A keleti, északkeleti szelet néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható nyugaton az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékekkel.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.