Erős lehűlés után jelentős enyhülés jön

2018. október. 22 12:14

Nagyon változékonyan alakul a hét időjárása, hiszen a hét első felében bekövetkező lehűlést követően, a hét végére jelentősen enyhül az idő.

Kedden eleinte változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék napközben nem valószínű, ugyanakkor késő délutántól észak felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd a déli órákban észak, északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúl kivétel hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Éjszaka, illetve délelőtt többfelé, délután már csak a Dunántúlon várható eső, zápor, sőt északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél már hajnaltól nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan záporok előfordulhatnak.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé erős, helyenként viharos marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Néhány helyen futó zápor előfordulhat.
  • A nyugati, majd a délire forduló szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

szombat

  • Változóan felhős idő várható néhány órás napsütéssel.
  • Szórványosan lehet kisebb eső, zápor.
  • A déli szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Kezdetben országszerte számíthatunk néhány órás napsütésre, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délután a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor.
  • A déli, délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás