Erős szél tépázza a hétvégénket

2021. április. 29 13:56

Vasárnap hidegfront közelíti meg hazánkat, melynek előterében nagy területen megerősödik, több helyen viharossá fokozódik a szél és ismét sokfelé alakul ki zápor, zivatar.

Pénteken a nappali gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap, de továbbra is – legkisebb eséllyel a Kisalföldön – többfelé lehetnek záporok, zivatarok. Estére csökken a csapadékhajlam, és határozottan csökkenni kezd a felhőzet. Napközben többfelé lesz élénk, néhol erős a Dunántúlon már az északnyugati, másutt a délnyugati szél, amely zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett napos időszakok is lesznek.
  • Több helyen számítani lehet záporra, zivatarra, majd esőre is.
  • A déli szelet helyenként élénk, esetleg erős lökések kísérik.
  • Zivatarban a szél viharossá is fokozódhat.
  • A hajnali 7, 13 fokról délutánra 19, 28 fokig emelkedhet a hőmérséklet, a déli megyékben mérhetünk 25 fok fölötti maximumokat.

 

VASÁRNAP

  • Általában többórás napsütésre számíthatunk, emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű, de északnyugaton tartósabban felhős területek is lehetnek.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • A délnyugati szél északnyugatira fordul, és nagyobb területen lesz erős, helyenként viharos is.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 16, délután 20 és 28 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Helyenként záporok kialakulhatnak.
  • Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős.
  • Hajnalra 3 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 12, 19 fok várható.

 

KEDD

  • Napos idő várható, majd megnövekszik a felhőzet.
  • Csak kevés helyen lehet futó zápor.
  • A délire, délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 2 és 8, délután 14 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Változóan felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Helyenként lehet futó zápor kialakulhat.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 4 és 10, délután 17 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.