Erős szél zavarja a vasárnapot

2019. november. 03 5:09

Folytatódik az esős napok sora, ugyanakkor a hét utolsó napját erős, északnyugaton és az Alföld déli részén akár viharos szél is kísérheti.

Vasárnap kezdetben erősen felhős vagy borult idő lesz többfelé esővel, záporral, majd a késő délelőtti óráktól nagyobb területen válhat vékonyabbá, szakadozottá a felhőzet, a nap második felében átmenetileg a csapadékhajlam is csökken. Sokfelé lesz erős a déli, délkeleti szél, amelyet elsősorban az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Északi-középhegységben csupán 12 és 16, másutt általában 17 és 22 fok között valószínű. Késő este 14, 16 fokra számíthatunk.

 

HÉTFŐ

  • Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd késő délelőttől nyugat felől csökken a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor főként a kora délutáni órákig, estére keleten is megszűnik a csapadék.
  • A déli szél megélénkül, több helyen meg is erősödik, majd nyugatira fordul az áramlás, és mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

KEDD

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd a nap második felében nyugat felől beborul az ég.
  • Kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor.
  • A déli szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet az északi megyékben 13 és 18, délen 19 és 23 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé kell esőre, záporra számítani.
  • A déli szél időnként megélénkül, majd mérsékelt, változó irányú szél lesz a jellemző.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, majd változóan felhős lesz az ég.
  • Csak helyenként lehet gyenge eső, zápor.
  • A változó irányú szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé lesz eső, zápor.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.