Esős idő kíséri iskolába a gyerekeket az első tanítási napon

2021. augusztus. 28 14:08

Változékony marad időjárásunk. Szerdán, szeptember 1-jén délelőtt még többfelé számíthatunk záporra, majd délután már csökken a felhőzet, szűnik a csapadék.

Vasárnap délelőtt jobbára gyengén felhős, napos idő valószínű, a Tiszántúlon is fokozatosan megszűnik az eső és csökken a felhőzet. Az északkeleti határvidéken még délután is sok lehet a felhő, másutt a napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és több helyen várható zápor, zivatar – nagyobb eséllyel a középső területeken. Elsősorban a Dunántúlon nagy területen kísérik élénk, helyenként erős lökések az északnyugati szelet. Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, esetleg viharos közeli széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 19 és 24 fok között várható, de az északkeleti határvidéken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

 

HÉTFŐ

  • Az ország északnyugati, északi felén várható a több felhő, legfeljebb néhány órás napsütést lehet, délebbre viszont általában sok napsütés ígérkezik.
  • Északon szórványosan, délen helyenként valószínű zápor, zivatar.
  • A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

KEDD

  • A több-kevesebb napsütés mellett általában erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás, emellett sok lesz a magasszintű felhő is.
  • Szórványosan kell záporesőre, zivatarra számítani.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél.
  • Hajnalban 8, 14, a legmelegebb délutáni órákban 18, 25 fokot mérhetünk.

 

SZERDA

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Többfelé várható zápor, elszórtan zivatar, majd délután nyugat felől csökken a felhőzet, szűnik a csapadék.
  • Nagy területen megerősödik az északnyugati szél.
  • Hajnalban 9, 15, a legmelegebb délutáni órákban 17, 23 fok lehet a jellemző.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos idő valószínű.
  • Elsősorban keleten alakulhat ki helyenként zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szelet többfelé élénk, elsősorban a Dunántúlon több helyen erős lökések kísérik.
  • A hajnali 7, 14 fokról várhatóan 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
  • Legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.