Esős napok elé nézünk

2022. november. 21 13:32

Kedden újabb mediterrán ciklon kiterjedt csapadékzónája helyeződik hazánk fölé. Szárazabb időre majd csak péntektől számíthatunk.

Kedden délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, eközben az Északi-középhegységben tartósan megmarad a rétegfelhőzet. Több-kevesebb napsütés, szűrt napsütés főként az Alföld északi, keleti részein valószínű. A déli órákig legfeljebb szitálás, ónos szitálás lehet. Délutántól délnyugat, dél felől többfelé eső várható. Az északkeleti megyékben legkisebb a csapadék esélye. Az Alpokalján este havas eső, vizes hó is előfordulhat, de vastag, megmaradó hótakaró csak a Kőszegi-, Soproni-hegységben valószínű. Nagy területen megerősödik a keletire, északkeletire, majd északira forduló szél, egy-egy helyen viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között valószínű, a tartósan borult részeken és nyugaton lesz hidegebb.

 

szerda

  • Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti vékonyodás, szakadozás inkább csak délkeleten valószínű.
  • Többfelé számítani kell esőre, záporra, majd északkelet, kelet felé helyeződik a csapadék, miközben szűnik is.
  • A nyugati megyékben és az északkeleti hegyvidékeken helyenként havas eső, havazás is előfordulhat.
  • Az északi, később a nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható, de délkeleten 10, 12 fokot is mérhetnek.

 

csütörtök

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de főleg hazánk északkeleti harmadán maradhatnak erősen felhős területek.
  • Északkeleten több helyen, máshol néhol valószínű eső, zápor.
  • Az északkeleti országrészben havas eső, a hegyekben hózápor is lehet.
  • Hajnalra és estétől köd képződhet.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél néhol időnként megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 12 fok között várható, de északkeleten 4, 5 fok valószínű.

 

péntek

  • Északkeleten is vékonyodik a felhőtakaró, de lehetnek tartósabban ködös, rétegfelhős vidékek, ugyanakkor főleg a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén a nap is kisüthet néhány órára.
  • Délutántól délnyugat felől fátyolfelhőzet húzódik északkelet felé.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között, északkeleten 4, 5 fok körül valószínű.

 

szombat

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, ködfoltokkal.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, ónos szitálás, gyenge eső.
  • Az északi, északkeleti szél néhol időnként megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet -4 és +3, a maximum-hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de maradhatnak rétegfelhős területek, máshol több-kevesebb napsütés is várható.
  • Napközben javulnak a látási viszonyok.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, ónos szitálás, majd néhol zápor, hózápor.
  • Az északi, északkeleti szél néhol időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.