Esővel, havazással indul a jövő hét

2018. február. 11 5:23

A jövő hét elején újabb mediterrán ciklon ejti útjába a Kárpát-medencét. Több helyen kell esőre, havas esőre, kedden és szerdán pedig havazásra számítani.

Vasárnap a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett napos időszakokra is számíthatunk. A legtöbb napsütés északnyugaton és északkeleten, a legtöbb felhő a középső országrészben várható. Számottevő csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul, késő este -3, +2 fok valószínű.

 

hétfő

  • Nyugat felől beborul az ég. Kevés napsütés kezdetben a Tiszántúlon lehet.
  • Délelőtt nyugaton és északon néhol, délután másutt is elszórtan várható havas eső, estétől havazás is.
  • Helyenként megélénkül az északira, északkeletire forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

kedd

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Délen több helyen, északon elszórtan várható havas eső, havazás, a Tiszántúlon eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

 

szerda

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, majd késő délutántól nyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése.
  • Többfelé várható havazás, havas eső, a Tiszántúlon eső is lehet.
  • Az északkeleti, északi szél időnként megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharos közeli lökések is előfordulhatnak, ami ott a havat is hordhatja.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Nyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet, de a keleti országrészben végig erősen felhős marad az ég.
  • Helyenként előfordulhat eső, havas eső, a hegyekben havazás.
  • A déli szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

péntek

  • Erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Helyenként esővel, havas esővel.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.