Északkeleten hózápor zárhatja a hetet

2023. március. 05 5:13

Hidegfront érkezik. A hosszabb-rövidebb napos periódust követően megvastagszik a felhőzet és helyenként kisebb záporok is előfordulhatnak. Halmazállapot-váltásra síkvidéken leginkább északkeleten van esély.

Vasárnap időnként kiterjedtebb, vastagabb felhőmezők vonulnak északnyugatról délkelet felé, de emellett is hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap az ország nagy részén. A felhőtömbökből helyenként rövid záporos csapadék is előfordulhat – hódarazáporra, hózáporra síkvidéken nagyobb esély északkeleten van. Az északnyugati, nyugati szelet a délnyugati negyed és az északkeleti határvidék kivételével nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. Késő este -2, 4 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Hazánk déli felén több, másutt kevesebb helyen valószínű csapadék. Zöme eső lesz, de főként északon, illetve a hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat.
  • A délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az ország nagy részén -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 4 és 9 fok között alakul, de délen 10, 11 fokot is mérhetnek.

 

KEDD

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Hazánk déli felén több, északon kevesebb helyen várható csapadék, zömében eső.
  • A délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 9, délen 10, 12 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Vékonyabb, szakadozottabb, a nap második felében vastagabb lehet a felhőzet.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali minimumok -3 és +4, a délutáni maximumok döntően 8 és 14 fok között alakulnak.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen eleredhet az eső, zápor.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

 

PÉNTEK

  • Jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati szél.
  • A hajnali -3, +5 fokról általában 10 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.