Ez a hétvége még nem lesz a kedvencünk

2021. március. 25 5:03

Bár jelentősen megenyhül az idő, szombaton többfelé esőre, néhol akár zivatarra is számíthatunk és a szél is erős lesz. Vasárnapra csillapodik a légmozgás és megszűnik a csapadék is.

Csütörtökön a középső területeken még eleinte felhős lesz az ég, majd az ország nagy részében gomolyfelhő-képződésre kell készülni, csapadék azonban csak elvétve fordulhat elő gyenge zápor formájában. Az északnyugati szél a Tiszántúlon élénkülhet meg időnként. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között várható. Késő este -1, 4 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett a Dunántúlon hosszabb, másutt rövidebb időre kisüt a nap.
  • Elvétve előfordulhat kisebb eső, záporeső.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban jobbára -1 és +3 fok között várható, de északkeleten -2, -5 fokot is mérhetnek.
  • Délutánra 11 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a Dunántúl nyugati felén számíthatunk a magasabb értékekre.

 

SZOMBAT

  • Délelőtt változóan felhős lesz az ég. Délutántól erősebben megnövekszik a felhőzet.
  • Délelőtt még nem valószínű számottevő csapadék. Délutántól több helyen előfordulhat eső, zápor.
  • Helyenként zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • A hajnali -2, +6 fokról délutánra 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

 

VASÁRNAP

  • Észak felől szakadozik a vastagabb, összefüggő felhőzet, ugyanakkor közép- és magasszinten is érkeznek fölénk felhők.
  • Hajnalban, reggel főleg délkeleten, keleten szórványosan még előfordul eső, záporeső, napközben már nem valószínű számottevő csapadék.
  • A nyugati szelet az ország északi felén élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 1 és 7, délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • Változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel. Északkeleten lehet helyenként vastagabb a felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Déli, délnyugati szél lesz a jellemző, melyet helyenként élénk lökések is kísérhetnek.
  • Éjszaka -1 és +6 fok közé süllyed, napközben 14 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a nyugati országrészben lesz a melegebb idő.

 

KEDD

  • Gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás, általában több órás napsütéssel.
  • Csapadék nem várható.
  • A nyugati, északnyugati szél több helyütt megélénkül.
  • Éjszaka 2 és 9 fok közé süllyed, napközben 16 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.