Ez a hétvége nem rontja el a strandolók jókedvét

2021. augusztus. 04 5:05

Csütörtökön országszerte számíthatunk kisebb-nagyobb csapadékra, majd a hét utolsó napjaira megnyugszik az idő és melegedés veszi kezdetét. Sok napsütésre, igazi strandidőre számíthatunk hétvégén.

Szerdán több órára kisüt a nap, emellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, a legtöbb napsütés az Alföldön várható. Délelőtt a záporok, zivatarok fokozatosan az északkeleti országrészre korlátozódnak, délután már kevés helyen lehet csapadék. Nagy területen megélénkül a nyugati, délnyugati légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű. Késő este 20, 25 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Országszerte várható eső, zápor, zivatar.
  • Nagy területen kiadós csapadék ígérkezik, helyenként felhőszakadás is kialakulhat.
  • A szél déliről északnyugatira fordul, és többfelé erős, zivatar környezetében viharos lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a csúcshőmérséklet 20 és 30 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

 

PÉNTEK

  • Reggelre a Dunántúl jelentős részén csökken a felhőzet, és ezt követően napos idő alakul ki gomolyfelhőkkel. Napközben a Dunától keletre is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, majd egyre nagyobb területen naposra fordul az idő.
  • Reggelre megszűnik a csapadék, majd napközben több helyen – egészen északkeleten még délután is – lehet eső, zápor, néhol zivatar. Ezt követően egyre nagyobb területen szűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen lesz erős, majd estére jelentősen gyengül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel.
  • Néhol – leginkább északkeleten – záporeső várható.
  • A délire forduló szél nyugaton többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Gomoly- és fátyolfelhős, napos időre van kilátás.
  • Főként nyugaton és északon helyenként zápor, zivatar előfordulhat.
  • Általában mérsékelt marad a változó irányú szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 14 és 20, a legmelegebb délutáni órákban 28 és 36 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb.

 

HÉTFŐ

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szelet sokfelé élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a csúcshőmérséklet 24 és 32 fok között valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Melegfront

A holnap érkező hidegfront előtt meleg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Alvászavar, emésztési panaszok puffadás elfordulhat. Zivatarok környezetében az allergiások panaszai fokozódhatnak. A parlagfű és a pázsitfűfélék virágzása okozza jelenleg az allergiások kellemetlen tüneteit.

A légnyomás nem változik.