Ez az enyhe idő még nem a tavasz

2018. január. 27 5:12

A következő napokban országszerte tavaszias hangulatot mutat az időjárás, de ez ne tévesszen meg senkit. A tél következő komoly hulláma február első napjaiban elér minket.

Szombaton a nyugati és északkeleti területeken többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő várható. Másutt szakadozottabb lesz a felhőzet, ott néhány órára kisüt a nap. Helyenként kisebb eső, szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul, délnyugaton a magasabb értékekkel. Késő este -1, +5 fokra számíthatunk.

 

vasárnap

  • Közepesen és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Reggel ködfoltokra is számítani kell.
  • A nyugati, délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.

 

hétfő

  • A ködfoltok feloszlását követően napközben csökken a felhőzet, változóan felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Északon, keleten helyenként kisebb eső lehet.
  • Többfelé megélénkül, időnként meg is erősödik a nyugati, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • Szakadozott felhősáv vonul át, pár órára a legtöbb helyen kisüt a nap.
  • Elszórtan alakulhat ki kisebb eső.
  • A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.

 

szerda

  • Kezdetben számíthatunk rövidebb napos időszakokra, majd erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Estétől egyre többfelé várható eső.
  • A déli, délnyugati szél élénk lesz.
  • A hőmérséklet reggel -3 és +3, délután 4 és 10 fok között várható.

 

csütörtök

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, a hegyekben havas eső is lehet.
  • A nyugati, délnyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.