Tőlünk északnyugatra egy hidegcsepp helyezkedik el, amely keleten okoz záporokat, majd szerda este hullámzó frontrendszer érkezik, amely már országszerte okozhat csapadékot.
Kedden délelőtt még többfelé felhős lehet az ég, és főként hazánk keleti, északkeleti felén több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Délután már nagyrészt napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, utóbbiakból inkább már csak az északkeleti harmadban alakulhatnak ki elszórtan csapadékgócok. Estétől nyugaton, délnyugaton már elkezd megnövekedni a felhőzet és záporok, zivatarok is érkezhetnek oda. A légmozgás zivataroktól függetlenül gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet. Késő este 16, 20 fok lesz.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_sze_macska
Szerdán nyugat, délnyugat felől megnövekvő felhőzetre számíthatunk északkeleten, keleten több, másutt kevesebb napsütéssel. A nap első felében az ország délnyugati felén helyenként fordulhat elő zápor, zivatar, majd átmeneti szünetet követően délután délnyugat felől kiterjedtebb csapadékzóna érkezik. A nap folyamán a délkeleti, keleti országrészben a legkisebb a csapadék esélye. A délkeleti, déli szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban többnyire 14, 19 fok várható, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra általában 24, 30 fok közé melegszik fel a levegő, de a Dél-Alföldön pár fokkal magasabb, míg a csapadékosabb nyugati tájakon pár fokkal alacsonyabb lehet a maximum.
Fotó megosztása:
r2_cs_borus
Csütörtökön erősen felhős vagy borult idő valószínű, de nyugat felől szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, főleg a Dunántúlon több órára a nap is kisüthet. Sokfelé akár több hullámban lehet számítani esőre, záporra, illetve zivatarra is. A déli szél a Dél-Alföldön megerősödik, közben egyre nagyobb területen északiasra fordul az áramlás. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Hajnalban többnyire 17, 24, délután 21, 31 fok várható, délen, délkeleten lesz a legmelegebb.
Fotó megosztása:
r3_p_szupercella
Pénteken nyugat felől tovább csökken a felhőzet, így hajnalra köd, illetve rétegfelhőzet képződhet. Az alacsonyszintű felhőzet napközben szakadozik, gomolyosodik, így sok napsütésre lehet számítani. Északkeleten még helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 13, 19, délután 23, 29 fok között várható.
Fotó megosztása:
r4_szo_to
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű, majd északnyugat felől megnövekedhet a felhőzet. Hajnalra párássá válhat a levegő, helyenként köd is képződhet. Elszórtan várható eső, zápor, zivatar, melyre legkisebb esély a déli, délnyugati országrészben mutatkozik. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet a hajnali 13, 19 fokról délutánra 22, 29 fok közé emelkedik.
Fotó megosztása:
r5_v__gomba
Vasárnap felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Többfelé fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Az északnyugatira, északira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet a hajnali 13, 19 fokról délutánra 19, 28 fok közé emelkedik.
Fotó megosztása: