Ezen a héten még hiába várjuk az enyhülést

2021. december. 07 5:09

A következő napokban is hideg, téli időre számíthatunk, a hétvégén helyenként még napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet.

Kedden a Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható, de már a Dunától keletre is egyre többfelé szakadozik, csökken a felhőzet, és süt ki a nap, viszont ott sokfelé marad erősen felhős az ég. Számottevő csapadék sehol sem lesz, de a Salgótarján-Szeged vonalban egy-egy futó zápor, hózápor kialakulása nem kizárt. Késő délután Nyugat-Magyarországon újra felhősödés kezdődik. Az északnyugati, északi szél sokfelé élénk lesz, Sopron körül, a Bakonyban és a Zempléni-hegység környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Késő este -6, +1 fok valószínű.

 

szerda

  • Éjszaka pára, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely néhol lassan oszlik, az ország nagyobb részén azonban kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap.
  • Délutántól fátyol-, majd középszintű felhők is érkezhetnek nyugat felől.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A délkeletire forduló szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban többnyire -8, -1 fok várható, de a fagyzugos tájakon -9, -12 fok is lehet.
  • Kora délután 1, 6 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Éjjel mindenütt erősen megnövekedhet a felhőzet, amely napközben nyugaton már vékonyodhat, szakadozhat is.
  • Reggelig főleg a Dunántúlon eshet több helyen, napközben elsősorban a középső és a keleti országrészben.
  • Eső lesz a jellemző, de az északnyugati, északi megyékben inkább havas eső, havazás valószínű (éjjel ónos eső sem kizárt).
  • Az esti óráktól kelet, délkelet kivételével máshol is lehet vegyes halmazállapot.
  • A keleti, később az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban -10, +1 fok várható, ezen belül a fagyzugos helyeken lesz a csípősebb idő.
  • Kora délután 1, 8 fokot mérhetnek.

 

péntek

  • Eleinte inkább erősen felhős idő valószínű, majd egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Az ország keleti kétharmadán is egyre kevesebb helyen hullhat csapadék (eső, havas eső, hó vegyesen lehet).
  • A délnyugati szél néhol megélénkül.
  • Hajnalban -6, +4, kora délután 1, 7 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

szombat

  • Főleg réteg-, illetve fátyolfelhőkre számíthatunk, emellett több-kevesebb napsütés is valószínű.
  • Számottevő mennyiségű csapadéknak kicsi az esélye.
  • Ködfoltok lehetnek.
  • Mérsékelt lesz a légmozgás.
  • Hajnalban -8, +1, kora délután 0, +6 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Számottevő mennyiségű csapadéknak kicsi az esélye.
  • Ködfoltok lehetnek.
  • Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hajnali -8, -1 fokról -1 és +6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás