Fagyni fog a jövő héten is

2023. március. 30 12:53

Átmeneti melegedés zajlik, pénteken még 21 fokot is mérhetünk, majd hétvégétől lehűlés kezdődik. Újabb sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg éri el hazánkat, ismét nagy területen fagyos lesz az éjszaka a jövő héten.

Péntek délelőtt gyengén felhős, napos idő várható, majd késő délelőttől északnyugat felől újra megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így délutánra mindenütt erősen felhős lesz az ég. A nap második felétől többfelé várható eső, zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Szinte országszerte megélénkül, a Dunántúlon időnként meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Gyengén és erősen felhős területekre, időszakokra egyaránt számíthatunk, így hosszabb-rövidebb napsütés is várható.
  • Az összefüggő csapadékzóna kelet felé távolodik, napközben szórványosan valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik.
  • Hajnalra 3 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • Estétől, illetve éjszakától főleg a hegyekben halmazállapot-váltás is lehet.
  • Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 8, a maximum 8 és 17 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat zápor, hózápor.
  • Sokfelé erős, helyenként viharos lesz az északi szél.
  • Hajnalban általában -3, +4, délután 5, 11 fokot mérhetünk.

 

KEDD

  • Hazánk északnyugati felén vékonyabb, szakadozott, délkeleten vastagabb lehet a felhőzet.
  • Főként délkeleten helyenként előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
  • Az északi szelet erős, több helyen viharos lökések kísérhetik.
  • Hajnalban általában -5, +1 fok várható, a szélvédett fagyzugokban azonban hidegebb is lehet.
  • Délután 4, 10 fokra van kilátás.

 

SZERDA

  • Hazánk délkeleti felén inkább erősen, másutt változóan felhős idő lehet a jellemző.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Sok helyütt megerősödik az északi szél.
  • Hajnalban általában -5, +1 fokot mérhetnek, a szélvédett fagyzugokban azonban hidegebb is lehet.
  • Délután 6, 11 fok várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.