Fagyos hajnalok jönnek, veszélyben az ébredő természet

2021. április. 02 12:48

Szombat hajnalban északkeleten és a fagyzugos helyeken süllyedhet fagypont alá a hőmérséklet, majd napról napra egyre nagyobb területen lehet fagyos az idő az éjszakai órákban.

Szombaton az összefüggő felhőzet délelőttig dél felé elhagyja az országot, majd napközben a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és többfelé kell záporok, néhol zivatarok kialakulására készülni. Késő estére a legtöbb helyen feloszlanak a gomolyfelhők és kiderül az ég. Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérhetik erős, a Dunántúlon néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között változik.

 

VASÁRNAP

  • A gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható, majd estére már jórészt összeesnek a gomolyok.
  • Elszórtan előfordulhat záporeső.
  • Főként a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A nap nagy részében napos idő valószínű kevés gomolyfelhővel, ám estefelé északnyugat felől egyre jobban megközelít minket egy hullámzó front felhőzete.
  • A nap nagy részében száraz idő valószínű, de estefelé fokozatosan megnő a csapadék esélye.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban többnyire -7, +1, délután 12, 17 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

KEDD

  • Északnyugat felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet.
  • A front mentén többfelé kell csapadékra számítani: az eső mellett intenzitástól függően akár havas eső, havazás (vizes, tapadó hó) is előfordulhat, ám ennek területi eloszlása még továbbra is elég bizonytalan.
  • A déli szél északnyugatira, északira fordul, több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • Hajnalban -2, +6, a délutáni órákban többnyire 4, 10 fok valószínű, de a délkeleti határvidéken esetleg pár fokkal enyhébb lehet az idő.

 

SZERDA

  • A front felhőzete és csapadéka lassan levonul, mögötte gomolyfelhők képződnek.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor, helyenként zivatarok is lehetnek.
  • Sokfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati, nyugati szél.
  • A hajnali -5, +3 fokról az ország nagy részén 6 és 11 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A változóan felhős ég mellett általában többórás napsütés várható.
  • Helyenként előfordulhat záporos csapadék, esetleg zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szelet több helyen kísérhetik erős lökések.
  • Hajnalban -6, +2, délután 7, 11 fok lesz a jellemző hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.