Fagyos, téli idővel búcsúzik az idei ősz

2018. november. 23 5:06

A hétvégén bekövetkező kisebb enyhülést a jövő héten komoly lehűlés követi. November utolsó napjai hideg, téli idővel telnek.

Pénteken az ország nagy részén borult, párás idő lesz, a nyugati határvidéken néhol tartósan megmaradhat a köd. Ugyanakkor a déli tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, arrafelé a nap is előbukkanhat. A tartósan borult vidékeken jelentéktelen szitálás előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon nagy területen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható. Késő este 2, 7 fok valószínű.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult, párás időre kell számítani.
  • Több helyen várható eső.
  • A délkeleti, déli szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében lesz a hidegebb.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Eleinte többfelé, majd elszórtan várható eső.
  • A szél estefelé fokozatosan északkeletire fordul, és néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.

 

hétfő

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Többfelé várható kiadós eső.
  • Az északkeleti, északi szél nagy területen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, havas eső, havazás.
  • Északnyugaton a havazás, délkeleten az eső a valószínűbb.
  • Az északkeleti, északi szelet erős, néhol viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Elszórtan alakul ki havazás, hózápor.
  • Az északkeleti, északi szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.