Felhőbe és ködbe borul az ország

2022. november. 25 13:30

A következő napokban anticiklon alakítja időjárásunkat. Ennek következtében éjszakánként többfelé képződik köd, amely helyenként napközben is tartósan megmarad vagy rétegfelhővé alakulva okoz borongós időt.

Szombaton a látási viszonyok fokozatosan javulnak, de így is erősen felhős vagy borult, több helyen tartósan párás idő lesz a jellemző. Néhol gyenge eső, a ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon egyre több helyen élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de kevés helyen süthet ki a nap, inkább rétegfelhős, párás idő lesz a jellemző.
  • Estétől ismét többfelé képződhet köd.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső (utóbbi főleg a Dunától keletre), hajnalban esetleg ónos szitálás.
  • Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon néha megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +4 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk, kevés helyen süthet ki a nap.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás, főleg a hegycsúcsokon esetleg jelentéktelen hószállingózás.
  • A délkeleti, keleti szél az Észak-Dunántúlon sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, kevés helyen süthet ki a nap, erre keleten van nagyobb esély.
  • Előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás, főleg a hegycsúcsokon esetleg jelentéktelen hószállingózás.
  • Néhol időnként megélénkül a délkeleti, majd északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a maximum 2 és 8 fok között alakul.

 

szerda

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de jobbára erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, kevés helyen süthet ki a nap.
  • A csapadékban van bizonytalanság, de helyenként, illetve szórványosan előfordulhat szitálás, eső.
  • Az északkeleti szél többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2, a csúcsérték 2 és 8 fok között várható.

 

csütörtök

  • Jobbára erősen felhős vagy borult, párás időre van kilátás.
  • Helyenként vagy szórványosan előfordulhat szitálás, eső.
  • Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél.
  • A hajnali -3, +4 fokról 2 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.