Felhőtakaró zárja el előlünk a napsugarakat

2021. november. 19 5:01

Pénteken zömmel borult időben lesz részünk, melyet egy melegfrontnak köszönhetünk. Hétvégén már hosszabb-rövidebb időre előbukkan a nap, a keleti területekre azonban kevesebb napsütés jut.

Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Főként északkeleten, keleten helyenként kisebb eső valószínű. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 13 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb. Késő este 3, 9 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Éjjel főleg a délnyugati megyékben és az ország északkeleti, keleti felén-harmadán várható sokfelé köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként tartósan megmaradhat.
  • Másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -3 és +7, a maximum-hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható, de a tartósabban felhős északkeleti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Éjjel terjeszkedik, sűrűsödik, napközben zsugorodik, ritkul a köd, illetve a rétegfelhőzet.
  • Fátyolfelhők is érkeznek, emellett hazánk nagyobb részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • Hajnalban -3, +6, a kora délutáni órákban 7, 13 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Hajnalban még lehetnek ködös területek.
  • Néhol megélénkülhet az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Vékonyodik, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet.
  • Éjjel helyenként még előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • Napközben számottevő csapadék már nem valószínű.
  • Néhol megélénkülhet az északi, északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +5, a maximum-hőmérséklet általában 4 és 8 fok között várható.

 

SZERDA

  • Foltokban köd képződhet éjjel, amely napközben feloszlik.
  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Néhol megélénkülhet a nyugati, majd a déli szél.
  • Hajnalra -7 és +2 fok közé hűl le a levegő, délután 4 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.