Figyeljünk az erősödő UV-sugárzásra

2021. május. 08 12:58

Szikrázó napsütés kíséri a következő napokat, érdemes azonban figyelnünk bőrünk védelmére is. Az UV-sugárzás napi maximum értéke már többfelé eléri az erős szintet.

Vasárnap jobbára derült, napos, száraz időre számíthatunk, helyenként fátyolfelhőkkel. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délkeleti szél az északnyugati országrészben megerősödik, a Kisalföldön viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 13 fok között alakul, a szelesebb tájakon lesz enyhébb az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható.

 

KEDD

  • Általában derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel.
  • Napközben csapadék nem lesz. Estefelé a nyugati határvidék közelében viszont már lehetnek gomolyfelhők, amelyekből egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délkeleti több helyen megerősödik.
  • Hajnalban 6, 15, délután 25, 30 fok várható.

 

SZERDA

  • Délnyugat, nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet.
  • Egyre több helyen számíthatunk esőre, záporesőre, zivatarra.
  • Északkelet felé haladva valószínű több napsütés, illetve kevesebb csapadék.
  • A délkeleti, déli, majd a Kisalföldön az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 8, 15 fokra számíthatunk, napközben 16 és 27 fok közé melegszik fel a levegő, délnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Általában sok lesz felettünk a felhő.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati szelet élénk, a Kisalföldön az északnyugati szelet pedig erős vagy viharos lökések is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Szórványosan lehet zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.