Fordulatot hoz a hétvége időjárása

2024. november. 02 4:41

Csapadékot kevésbé, lehűlést annál inkább hoz a szombaton áthaladó front. Vasárnaptól jelentősen visszaesik a hőmérséklet. A reggel ködös, majd nyugodt, napos idő azonban marad.

Szombaton délelőtt mindenütt gyorsan javulnak a látási viszonyok, de felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időre süthet ki a nap. Délután észak felől elkezdhet határozottan csökkenni a felhőzet, de a Dunától keletre egy összeáramlási zóna mentén, illetve a nyugati, délnyugati országrészben továbbra is sok marad a felhő. Elvétve gyenge eső nem kizárt. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő este 5, 12 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fordulatot hoz a hétvége időjárása

1 / 6
Vasárnap fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül, majd mérséklődik, és a Dunántúlon délire fordul a légáramlás. Hajnal...ban általában 0, +5, a derült, szélvédett tájakon -1, -5, délután 7 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása: