Frontok sorozata teszi mozgalmassá a hetet

2023. október. 30 13:47

Kedden érkezik az első hidegfront a héten, főként a Dunántúlon eshet komolyabb eső. Ezt követően pénteken és vasárnap várható eső, és élénk, erős szél kíséri a hét nagy részét.

Erősen felhős vagy borult idő valószínű, legfeljebb rövid napos időszakok lehetnek. Egyre többfelé kell számítani esőre, záporesőre, főként délnyugaton és az Alföldön zivatar is kialakulhat. A kezdetben még élénk, helyenként erős délies szél egyre nagyobb területen fordul át északnyugatira, majd fokozatosan mérséklődik, a Tiszántúlon azonban estig délies és erős marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 17 és 24 fok között várható, de az északi és a nyugati határszélen kissé hűvösebb lesz.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Frontok sorozata teszi mozgalmassá a hetet

1 / 6
Szerdán a hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé távolodik, mögötte hazánk nagy részén kisüt a nap. Emellett gomolyfelhők képződnek, a nap második felében pedig dél...nyugat felől fátyolfelhőzet húzódik térségünk fölé, amely éjjel vastagszik. Az összefüggőbb csapadékzóna reggel keleti irányba elvonul. Napközben inkább csak északkeleten valószínű egy-egy zápor. Helyenként megélénkül a nyugati, majd a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 11, a csúcsérték 13 és 19 fok között alakul.
Fotó megosztása: