Fülledt, viharos napok következnek

2019. június. 16 13:03

A hét első napjaiban változékony, fülledt időre számíthatunk, záporokkal, zivatarokkal. A hőmérséklet azonban továbbra is több fokkal az ilyenkor szokásos értékek felett alakul.

Hétfőn erőteljes gomolyfelhő-képződésre készülhetünk inkább csak rövidebb napos időszakokkal. Többfelé, a Nyugat-Dunántúlon kisebb eséllyel kell záporra, zivatarra számítani, amelyet néhol akár felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Az északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl északnyugati, nyugati tájain, illetve a Nyírség tágabb környezetében megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 25 és 30 fok között alakul, de az északkeleti határvidéken 31, 32 fok is előfordulhat.

 

kedd

  • Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de hosszú ideig erősen felhős helyek is lehetnek.
  • A hajnali órákban helyenként köd képződhet.
  • Többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat.
  • A szél mérsékelt marad, átmeneti szélerősödés zivatar környékén lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lesz hűvösebb.

 

szerda

  • A gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Hajnalban helyenként ködre is számítani kell.
  • Általában mérsékelt marad a szél, de zivatar környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Általában mérsékelt marad a szél, de zivatar környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős napos idő valószínű.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között valószínű.

 

szombat

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Több helyen alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.