Gyenge hidegfront súrolja hazánkat

2024. október. 14 12:36

Éjszaka egy gyenge hidegfront érinti hazánkat, ezért az északi területeken kisebb eső lehet ugyan, de kedden napközben ott is felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak megfelelően alakul.

Kedden az északi, északkeleti harmadban erősen felhős vagy borult idővel indul a nap, és még elszórtan – de egyre kevesebb helyen – fordulhat elő eső, záporeső. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet. Emellett a hajnalban képződő pára és köd is fokozatosan feloszlik. Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik, majd délután mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Gyenge hidegfront súrolja hazánkat

1 / 6
Szerdán nagyobbrészt derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás, nyugaton, délnyugaton viszont borult, felhős maradhat az ég. Csapadék többnyire nem valószínű, ...legfeljebb nyugaton lehet kisebb eső. Az Észak-Dunántúlon a délkeleti irányú szelet többfelé élénk, olykor erős lökések kísérhetik, másutt mérsékelt marad keleties irányú légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, derült tájakon reggel akár fagypont körüli értékeket is mérhetnek. Nyugaton viszont a borult idő miatt jóval enyhébb lesz az éjszaka, arrafelé 7 és 11 fok között alakulnak a minimumok. A maximum 12, 18 fok között várható.
Fotó megosztása: