Gyülekező felhők jelzik a közelgő változást

2021. szeptember. 15 5:09

Egyre több felhő szűri a napsütést a következő napokban, melyek az érkező hidegfront hírét hozzák. A Dunántúlon vastagodó magasszintű felhőzet, keletebbre gomolyok teszik változatosabbá az időjárást.

Szerdán a Dunántúl felett egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet szűrheti a napsütést, a keleti megyékben eközben gomolyfelhők képződnek, amelyekből kis eséllyel egy-egy futó zápor is előfordulhat. A déli szél a Dunántúlon és Budapest tágabb környezetében megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű. Késő este 19, 25 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Számítani lehet több-kevesebb napsütésre gomolyfelhőkkel, egyre több fátyolfelhővel. Estétől északnyugat felől vastagszik is a felhőzet.
  • Elszórtan, késő estétől az északnyugati megyékben már több helyen előfordulhat eső, zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél sok helyütt megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet általában 12 és 18, a maximum 26 és 31 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól már határozottabban csökkenni kezd a felhőzet északnyugat felől.
  • Sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, majd délutántól egyre keletebbre húzódik a csapadékzóna.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, több helyütt megerősödik.
  • Hajnalban 12, 18, délután 20, 28 fok várható, a tartósabban csapadékos részeken mérhetjük az alacsonyabb, a délkeleti tájakon a magasabb értékeket.

 

SZOMBAT

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk. Legtöbb gomolyfelhő északkeleten valószínű.
  • Délnyugaton is előfordulhatnak átmenetileg erősebben felhős körzetek.
  • Főleg a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben fordulhat elő helyenként záporeső, illetve nyugaton, délnyugaton elvétve esetleg jelentéktelen eső.
  • Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek.
  • Több helyütt megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Változóan felhős idő valószínű, az ország nagy részén többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat záporeső.
  • Időnként megélénkül az északkeleti, keleti szél.
  • A hajnali 5, 13 fokról általában 18, 25 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • Átmenetileg erősebben megnövekedhet a felhőzet.
  • Összefüggőbb csapadékrendszer vonulhat nyugatról kelet felé.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • Hajnalban 3, 13, délután 15, 23 fok valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.