Hamarosan eltehetjük az esernyőt

2021. augusztus. 30 13:35

Elszórtan záporokra készülhetünk a hét közepéig, északkeleten zivatar is lehet. Csütörtöktől szűnik a csapadékos, változékony idő, hajnalban azonban párássá válhat a levegő.

Kedden a nap első felében több órára kisüt a nap, majd újfent észak felől megnövekszik a felhőzet. Csapadékzóna vonul dél felé, amelyből többnyire gyenge eső, illetve zápor, nagyobb eséllyel északkeleten néhol zivatar várható. A nyugati szél élénk lesz, néhol meg is erősödhet, illetve zivatar környezetében is lehetnek erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Felhőátvonulások várhatók, eleinte, illetve keleten estig több, délutántól a Dunántúlon már kevesebb felhővel.
  • A nap első felében a Dunántúlon helyenként, a Dunától keletre szórványosan valószínű záporeső, a keleti, északkeleti megyékben néhol zivatar is kialakulhat.
  • A nap második felében nyugaton már nem valószínű számottevő csapadék, de a késő délutáni, esti óráktól a keleti tájakon is egyre kevesebb helyen eshet.
  • Nagy területen megerősödik az északnyugati szél.
  • Az Észak-Dunántúlon és zivatar térségében viharos lökések is előfordulhatnak.
  • Hajnalban 8, 14, a legmelegebb délutáni órákban 18, 23 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A több órás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd estétől jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég.
  • Főleg a Dunától keletre egy-egy futó zápor előfordulhat.
  • Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő.
  • Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, elsősorban a Dunántúlon több helyen erős lökések kísérik.
  • A hajnali 6, 13 fokról várhatóan 17 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

 

PÉNTEK

  • Sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
  • Általában száraz idő várható, de az északkeleti határnál nem kizárt egy-egy jelentéktelen zápor.
  • Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk.
  • Legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő.
  • Mérsékelt marad a változó irányú szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A több órás napsütés mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Egy-egy zápor előfordulhat, nagyobb eséllyel az északkeleti országrészben.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 7 és 14, a maximum 20 és 26 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás