Hamarosan visszatérnek a fagyos éjszakák

2021. október. 22 5:09

Szép idő vár ránk a hétvégén, azonban több fokkal hűvösebb napoknak nézünk elébe. Vasárnap hajnalban már ismét nagy területen fagyni fog és a jövő héten is több helyen számítani kell fagyra.

Pénteken északon, északkeleten változóan, másutt inkább erősen felhős vagy borult égre van kilátás. Délen eshet még az eső, délután pedig az ország néhány pontján záporok fordulhatnak elő. Késő délutántól, estétől északnyugat felől határozottan elkezd csökkenni a felhőzet. A nyugati, délnyugati szél csupán az északi megyékben lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul, délnyugaton az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékekkel. Késő este 7, 12 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • A déli, délnyugati megyékben maradhatnak erősen felhős területek a délutáni órákig. Másutt a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett sok napsütés várható.
  • A reggeli órákig délnyugaton még helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban általában +2, +9 fok valószínű, de a szélcsendes, derült tájakon ennél néhány fokkal hidegebb is lehet, míg kora délután 11, 15 fokot mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • A hajnali ködfoltok megszűnését követően túlnyomóan derült, napos idő várható, azonban északkeleten kevés gomolyfelhő képződhet.
  • Csapadék nem várható.
  • A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
  • Hajnalban nagy területen fagyhat, általában -5, +2 közé hűl le a levegő, a fagyzugokban azonban ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • Délután 10, 15 fokos csúcsértékeket mérhetünk.

 

HÉTFŐ

  • A hajnali ködfoltok feloszlását követően túlnyomóan derült, napos idő várható, majd a nap második felében nyugat felől elkezdhet megnövekedni a felhőzet.
  • Csapadék nem várható.
  • Az Észak-Dunántúlon a keleti, délkeleti szelet élénk, esetleg erős lökések is kísérhetik, míg másutt jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hajnali minimumok általában -5, +1 fok között alakulnak, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, a némileg szelesebb északnyugati tájakon ennél pár fokkal enyhébb is lehet.
  • Délutánra 10, 16 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró, keleten több, másutt néhány órás napsütés valószínű.
  • Estétől északnyugat felől elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet.
  • Reggelre foltokban köd képződhet.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Kezdetben délkeleti, keleti, majd változó irányú változó irányú lehet a légmozgás, mely jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +4, a maximum 9 és 15 fok között alakul, a felhősebb nyugati tájakon mérhetjük az alacsonyabb, a naposabb keleti tájakon a magasabb csúcsértékeket.

 

SZERDA

  • Északnyugat felől átmenetileg felszakadozhat, csökkenhet, majd ismét erősen megnövekedhet a felhőzet.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7, a maximum 12 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.