Havazással tér vissza a tél

2018. január. 19 5:29

Már nem tart sokáig az enyhe idő, ugyanis észak felől hamarosan intenzív hidegfront éri el hazánkat. Hatására vasárnapra virradóra ismét többfelé számíthatunk intenzív havazásra.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet, határozott felhőzet-csökkenés pedig estétől északnyugat felől várható. Délen többfelé, északon szórványosan valószínű eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél északkeleten megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Több órás napsütésre számíthatunk,  majd este nyugat felől beborul az ég.
  • Hajnalban a keleti határszélen lehet eső, havas eső, majd átmeneti szünet után este északon előfordulhat néhol havazás, nyugaton eső, havas eső.
  • Hajnalra délnyugaton többfelé köd képződik.
  • Az északnyugati, nyugati, majd a déliesre forduló szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

vasárnap

  • Borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon végig borult idő marad.
  • Délelőtt többfelé várható havazás, majd délután már csak főleg keleten lehet hó, a Dél-Alföldön havas eső.
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

hétfő

  • Több órás napsütésre számíthatunk, majd délután nyugat felől felhősödés kezdődik.
  • Hajnalban keleten elszórtan, de egyre kevesebb helyen havazás, illetve este a Nyugat-Dunántúlon eshet újra a hó.
  • Az északkeleti, északi, majd a délkeleti szelet kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -1 fok között, de a szélvédett, havas helyeken -10 fok körül alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, és több helyen várható csapadék: keleten inkább havazás, nyugaton havas eső, eső lesz a jellemző.
  • A keleties, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas tájakon -10 fok alá hűl a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 fok között valószínű.

 

szerda

  • A reggeli pára- és ködfoltok feloszlása után több órás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.