Heves zivatarokkal kezdődik a hétvége

2018. augusztus. 10 5:20

A péntek délutáni órákban nyugat felől hidegfront éri el hazánkat, amely a Dunántúl nyugati és középső tájain intenzív zivatarokat okoz.

Pénteken a nap első felében nagyrészt napos idő várható kevés gomolyfelhővel, majd délután a Dunántúl északi és nyugati részén, illetve az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki, helyenként felhőszakadás és jégeső kíséretében. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, majd késő délutántól a Kisalföldön és az Alpokalján északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű. Késő este 19, 25 fok várható.

 

szombat

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett mindenütt több órára kisüt a nap.
  • A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként zápor, zivatar valószínű.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakul.

 

vasárnap

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés.
  • Néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.

 

hétfő

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés.
  • Néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul.

 

kedd

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 35 fok között alakul.

 

szerda

  • A megnövekvő felhőzet mellett több órás napsütés is valószínű.
  • Elszórtan zápor, zivatar előfordulhat.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.