Hidegebb idővel kezdődik az új év

2018. december. 28 5:21

A következő napokban egyre hidegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe, az új év első napjaiban csípős, szeles időre számíthatunk.

Pénteken eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de az északkeleti tájakon néhol tartósan borult maradhat az idő. A hajnali óráktól elsősorban a Dunától keletre, estefelé pedig inkább már csak a Tiszántúlon várható eső, záporeső. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik.  A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb. Késő este 0, 5 fok várható.

 

szombat

  • Szakadozott réteges felhőzet lesz felettünk, csak rövid napos időszakokra számíthatunk.
  • A Nyugat-Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap, míg északkeleten tartósan borult tájak is lehetnek.
  • Érdemi eső elsősorban a nap első felében lehet a Tiszántúlon, a hegyekben havas eső is kialakulhat.
  • Hajnalban az északkeleti határ közelében ónos eső sem kizárt.
  • Az északnyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, a nyugati határnál lehet némi napsütés.
  • Reggelig az ország északi felén, később sokfelé várható eső, illetve északkelet felé haladva egyre nagyobb eséllyel havas eső.
  • Estére kelet felé elvonul a csapadék, de mögötte még egy-egy zápor kialakulhat.
  • Délnyugati, majd ismét északnyugati szél várható erős, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lökésekkel.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

hétfő

  • A nap első felében csökken a felhőzet, sokfelé kisüt a nap, majd északnyugat felől ismét felhőzet-növekedés várható.
  • Napközben csak jelentéktelen csapadék fordulhat elő, majd estétől nyugat felől eső, havas eső várható, az Alföld nagy része viszont még száraz maradhat.
  • Az északnyugati szél gyengül, majd délnyugatira fordul, de délelőtt még lehetnek erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Hajnalra sokfelé párássá válik a levegő, bár köd kialakulásának kicsi az esélye.
  • Napközben sok felhő lesz felettünk, délnyugat felé lehet több napsütés.
  • Délelőtt kelet felé elvonul az összefüggő csapadék, később már csak kisebb szitálás lehet.
  • A szél északnyugatira fordul és megerősödik, főleg az északnyugati szélcsatornában viharos lökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

szerda

  • Egy hidegfront miatt átmenetileg jelentősen megnövekedhet a felhőzet, de összességében rövid időre a legtöbb helyen kisüthet a nap.
  • Észak felől szórványosan csapadék is várható eső, a hegyekben havas eső formájában.
  • Az északnyugati szél élénk, néhol erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.