Hidegfront érkezik, de a strandidő kitart a hétvégén

2022. július. 14 12:19

Péntek hajnalban hidegfront éri el észak felől hazánkat, de csak néhány fokos lehűlést okoz, így a hétvégén meleg, a július közepén szokásos időre számíthatunk.

Pénteken napközben a hidegfront felhőzete délkelet felé halad, eközben tovább szakadozik, vékonyodik, ezért továbbra is sok napsütés várható. A déli, kora délutáni órákig az északkeleti, keleti megyékben képződhet, illetve a nyugati határvidékre sodródhat be zápor, zivatar. A szél északnyugatira fordul, és többfelé kísérik élénk, helyeként erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26, 32 fok között várható, az Alföld délkeleti részén 33, 34 fok is előfordul.

 

szombat

  • A sok napsütés mellett időnként megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőre számíthatunk.
  • Csapadék általában nem valószínű, de délen, délnyugaton, esetleg az északkeleti határszélen kis számban előfordulhat zápor, zivatar.
  • Több helyütt megélénkül, főként az északi megyékben meg is erősödik az északnyugati, északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul, de a szélvédett helyeken pár fokkal hidegebb lehet a hajnal.
  • Délutánra 27 és 34 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a Dél-Alföldön mérhetjük a magasabb értékeket.

 

vasárnap

  • Északkeleten zavarhatja több gomolyfelhő a napsütést.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de a szélvédett részeken több fokkal hűvösebb lehet.
  • A csúcsérték 26 és 31 fok között várható.

 

hétfő

  • A napsütést csak kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 16 fok között alakul, de a szélvédett helyeken több fokkal hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között várható.

 

kedd

  • Túlnyomóan napos, gyengén felhős, csapadékmentes időre van kilátás.
  • Jobbára mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 18, délután 28, 33 fok között valószínű.

 

szerda

  • Túlnyomóan derült, csapadékmentes időre van kilátás.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 12, 19, délután 30, 36 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.