Hidegfront forgatja fel a hétvége időjárását

2023. február. 22 5:09

Csütörtöktől megnő a csapadékhajlam, majd szombaton markáns hidegfront vetheti vissza a hőmérsékletet. Vasárnap hajnaltól visszatérnek a fagyos éjszakák.

Szerdán a pára, ködfoltok és a rétegfelhőzet megszűnik a délelőtt folyamán, majd gomolyfelhős, napos idő várható. Délutántól délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, estétől meg is vastagszik a felhőzet. Csapadék általában nem valószínű, legfeljebb jelentéktelen zápor alakulhat ki északkeleten. A légmozgás mindenütt mérsékelt marad. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között alakul, északkeleten pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 1, 8 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, átmeneti vékonyodásokkal, szakadozásokkal.
  • A nap első felében keleten, délkeleten még lehetnek kevésbé felhős tájak.
  • Délelőtt a Dunántúlon helyenként gyenge eső előfordulhat, délutántól délnyugat felől csapadékhullám vonul át kisebb esővel, viszont a Tiszántúlon csak estétől várható csapadék.
  • A keleti, majd déli, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul, de a kevésbé felhős keleti tájakon ettől több fokkal hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték általában 11 és 16 között alakul, de északkeleten ettől pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

 

PÉNTEK

  • Délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, az ország délnyugati felén általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Keleten, északkeleten ugyanakkor végig borult maradhat az idő.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor, legkisebb eséllyel nyugaton, délnyugaton.
  • Kis eséllyel az ég is megdörrenhet.
  • Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, néhol erős lökések is lehetnek.
  • A hajnali 0, +7 fokról többnyire 12 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten ettől pár fokkal alacsonyabb csúcsértékeket is mérhetnek.

 

SZOMBAT

  • Északnyugat felől hidegfronti felhőzet vonul át az ország felett, így délutánig nagyrészt erősen felhős, borult lesz az ég, majd elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, záporeső, estétől halmazállapot-váltás sem kizárt.
  • A délnyugati szél északnyugatira fordul és többfelé kísérhetik erős lökések.
  • A minimum-hőmérséklet 1 és 9, a maximum 6 és 14 fok között valószínű, délen mérhetik a magasabb, északon az alacsonyabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • A hidegfront felhőzete elhagyja az országot, majd felhőátvonulások várhatóak többórás napsütés mellett.
  • A déli országrészben reggelig még előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, majd napközben már inkább csak helyenként alakulhatnak ki záporok, hózáporok.
  • Az északi szelet nagy területen kísérik erős, helyenként viharos lökések.
  • Hajnalban -4, +2, kora délután 4, 10 fokot mérhetnek.

 

HÉTFŐ

  • Alapvetően gomolyfelhős, napos idő valószínű, de lehetnek felhősebb országrészek is (elsősorban délen).
  • Helyenként kisebb havazás, hózápor előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti irányú szelet továbbra is többfelé kísérhetik erős lökések.
  • A minimum-hőmérséklet általában -6, -1 fok között valószínű.
  • Kora délutánra 4 és 10 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.