Hó helyett viharos szél jön karácsonyra

2019. december. 19 5:17

Az időjárásunkat meghatározó anticiklon a hétvégén fokozatosan eltávolodik térségünkből, ezáltal megnyílik az út a nyugat felől érkező frontok számára. Szelesre, esősre fordul az idő.

Csütörtökön az ország nagyobb részén a megvastagodó fátyolfelhőzet mellett szűrt napsütés valószínű. Az éjszaka képződő köd, illetve felhőzet főként az Északi-középhegység tágabb környezetében tartósabban megmaradhat. A ködös tájakon jelentéktelen szitálás előfordulhat. Mindössze az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 16 fok között várható, de a tartósan borult, ködös tájakon néhol 6,7 fok is előfordulhat. Késő este 3, 10 fok valószínű.

 

péntek

  • Főként az Északi-középhegység területén képződhet köd, de napközben ebből csak kevés helyen marad meg.
  • Az ország nagy részén több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon pár fokkal hidegebb is lehet.

 

szombat

  • Fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet, délelőtt rövid napos időszakok még lehetnek.
  • Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor.
  • Több helyen megerősödik a délkeleti, déli szél, de délután mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között, északkeleten 2, 4 fok körül alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Nyugat felől felszakadozik, majd újra megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Egyre többfelé fordul északnyugatira a szél, ami helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak délután nyugaton szakadozik fel a felhőzet.
  • Eleinte többfelé, majd főként keleten várható eső, záporeső.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, a középső országrészben viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.

 

kedd

  • A Dunántúlon változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Főként keleten alakul ki szórványosan zápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, a középső országrészben viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás