Holnaptól befellegzett a hűvös időjárásnak

2019. október. 10 5:09

Délután mindenhol megszűnik a csapadék, majd péntektől derült égbolt és sok napsütés érkezik több napon át.

Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délutáni órákban északnyugat felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik. Több helyen, elsősorban az ország déli felén várható eső, zápor, északnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. A légmozgás fokozatosan veszít erejéből, már csak az északi tájakon kísérheti egy-egy erős lökés a nyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű, alacsonyabb értékek a tartósan csapadékos délnyugati tájakon várhatók. Késő este 9, 12 fok várható.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka több helyen köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely reggel, délelőtt feloszlik, és ezt követően az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, csak északkeleten, északon lehetnek felhősebb időszakok.
  • Csapadék sehol sem lesz.
  • A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka több helyen köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely reggel, délelőtt feloszlik, és ezt követően derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délnyugati szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka több helyen köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely reggel, délelőtt feloszlik, és ezt követően többnyire gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Éjszaka több helyen köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely reggel, délelőtt feloszlik, és ezt követően többnyire gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között várható.

 

KEDD

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés felhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • A ködfoltok délelőttre feloszlanak.
  • A déli, délnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.