Holnaptól rákapcsol a meleg

2019. augusztus. 08 5:03

Ma még szusszanhatunk egyet a kánikula előtt egy gyenge hidegfrontnak köszönhetően, péntektől azonban intenzív melegedés kezdődik. Hétfőn helyenként 37 fokot is mérhetünk.

Csütörtök délelőtt többórás napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Helyenként, kezdetben északkeleten, estefelé inkább délnyugaton alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, délkeleten lesz melegebb az idő. Késő este 22, 25 fok várható.

 

PÉNTEK

  • Napközben mindenütt csökken a felhőzet és napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Éjszaka főként a Dunántúl déli felén és a Dél-Alföldön elszórtan várható záporeső. Napközben számottevő csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, majd a változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Általában derült lesz az ég, az ország északi harmadán növekedhet meg délután a felhőzet.
  • Csapadék az ország döntő részén nem valószínű, estétől az északi határvidékre besodródhat egy-egy zápor, zivatar.
  • A délnyugati, déli szél helyenként megélénkül, majd estétől a Dunántúl északnyugati felén északira fordul a légáramlás és megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északon képződhet helyenként több gomolyfelhő.
  • Északon egy-egy zápor, zivatar előfordulhat.
  • Az északi szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Derült idő lesz.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Dunántúl északnyugati részén időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 37 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A nap első felében nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő lesz, majd északnyugat felől egyre több felhő érkezhet fölénk.
  • Késő délutántól, estétől a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarban viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb, a Tiszántúlon pedig a magasabb értékkel.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy hosszan elnyúló frontrendszer csapadék zónája éjszaka érkezik meg. Maga előtt melegebb levegőt tol fölénk, ezért napközben még melegfronti hatás érvényesül. Alvászavar és migrénes fejfájás kialakulhat.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.