Hosszabb időre búcsút vehetünk a ködös reggelektől

2023. február. 16 12:48

Péntektől változékonyabbra fordul időjárásunk. Gyakran felhős, szeles idő várható, amely nem kedvez a pára és köd képződésének.

Pénteken erősen felhős vagy borult időben lesz részünk, csak kisebb szakadozások, rövidebb napos időszakok valószínűek. Kisebb eső elszórtan, legkisebb eséllyel az ország délnyugati részein fordulhat elő. A délnyugati, nyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.

 

szombat

  • Hazánk délnyugati felén a nap első felében vékonyabb, szakadozottabb, másutt vastagabb lehet a felhőzet.
  • Délutántól délnyugaton is vastagodhat, ugyanakkor északkelet felől szakadozni kezdhet a felhőzet.
  • A délutáni órákig főként hazánk északi, északkeleti felén valószínű eső, zápor, estétől ott szűnik, máshol pedig csak néhol fordul elő csapadék.
  • A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A minimum-hőmérséklet 1 és 9, a maximum 10 és 16 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Hazánk délnyugati felén gyakran vastagabb lehet a felhőzet, északkeleten jellemzőbb lesz a fátyolfelhőzet.
  • Főleg hazánk délnyugati felén fordulhat elő eső, zápor, az északkeleti tájakon csak néhol hullhat csapadék.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

 

hétfő

  • Nagyrészt gyengén felhős lesz az ég, majd megvastagszik a felhőzet.
  • A nap második felétől, főleg hazánk északkeleti területein elszórtan előfordulhat gyenge eső, havas eső.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet.
  • Hajnalban -7 és -1, kora délután 4 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

 

kedd

  • Felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat eső, északkeleten, keleten néhol vegyes halmazállapot is lehet.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati, északnyugati szél.
  • Hajnalban -3, +3, kora délután 6, 12 fokra számíthatunk.

 

szerda

  • Gyengén és erősen felhős területek, időszakok is várhatók.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek.
  • Helyenként megélénkül az északnyugati, később a déli szél.
  • A hajnali -2, +5 fokról 7 és 15 fok közé melegedhet a levegő.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Egy gyenge hidegfront érkezik, mely jelentősebb változást nem hoz. De a frontérzékenyek idegrendszere jelezheti a légtömeg cserét. Görcshajlam növekedés, fejfájás, vérnyomás emelkedés és aluszékonyság előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.