Hosszabb ízelítőt kapunk a hűvös, októberi időjárásból

2022. szeptember. 16 13:01

A következő napokban szeles, többször csapadékos időben lesz részünk. A hőmérséklet az október közepén szokásos értéknek felel majd meg.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, átmeneti vékonyodásra északnyugaton van némi esély. Jellemzően a déli megyékben lehet tartósabb eső, estétől a dél felől érkező kiterjedt csapadék súlypontja az ország délkeleti, keleti felére is átterjed, másutt kevesebb helyen, északnyugat felé haladva csökkenő eséllyel lehet csapadék. Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, délnyugaton valószínű a leghűvösebb.

 

vasárnap

  • Délután északkeleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, hazánk nagy részén akár több órára is kisüthet a nap, ugyanakkor napközben nyugat, északnyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök érkeznek.
  • Az összefüggőbb csapadékzóna lassan kelet felé távozik, mögötte elszórtan valószínű zápor, főleg északkeleten egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, néhol időnként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások mellett hazánk nagy részén akár több órára kisüthet a nap.
  • Elszórtan előfordulhat zápor, északkeleten egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, néhol időnként viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős vidékeken ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

kedd

  • Felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés is valószínű.
  • Szórványosan előfordulhat zápor, főleg északkeleten egy-egy zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szél élénk, többfelé erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

szerda

  • Gomolyfelhős idő valószínű, általában többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar.
  • Néhol időnként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, derült részeken ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős időre van kilátás, általában többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat zápor.
  • Hajnalban néhol pára, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet.
  • Többfelé élénk lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, derült részeken ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.