Hűvös hajnallal kezdődik a hét

2018. június. 24 13:20

Az enyhébb léghullámok csak hétfő délutántól érik el térségünket, így jelentősebben majd csak keddtől melegszik időjárásunk. Hétfő reggel még elkel a meleg ruha.

Hétfőn az időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet mellett több órás napsütés is várható, elszórtan alakulhat ki záporeső. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

kedd

  • A gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

szerda

  • Keleten több, nyugaton kevesebb lesz a felhő.
  • Elsősorban a Dunától keletre valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északi szél megélénkül, főként a Dunántúlon meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, a tartósabban csapadékos helyeken lehet a hűvösebb.

 

péntek

  • Napos és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

 

szombat

  • Napközben csökken a felhőzet.
  • Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugati szél erős, a Dunántúlon időnként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.