A következő napokban is változékony időre számíthatunk. Több hidegfront vonul át felettünk, emiatt nyugodt, szélcsendes, napos idő továbbra sem várható.
Csütörtökön általában felhős, időszakosan borult időre kell számítani, hosszabb-rövidebb napos periódusok azonban előfordulhatnak. Határozottabban az esti óráktól csökkenhet északnyugat felől a felhőzet. Kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
nadas_to_szel_osz
Péntek reggelre a szélcsendes részeken párássá válik a levegő, köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet, melyek feloszlását követően a képződő, illetve fölénk sodródó gomolyfelhők zavarják a napsütést. Északkeleten lehet a legkevesebb napsütés. Kevés helyen - nagyobb eséllyel északkeleten - kialakulhat eső, zápor. Az északnyugati szél több helyen megerősödik. Kora reggel általában 5, 11 fok várható, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. Délután 14, 22 fok valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb.
Fotó megosztása:
napelmente_osz_fu
Szombaton napos időre van kilátás kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérik az északnyugati szelet. A hőmérséklet kora reggel 2, 12, délután 17, 22 fok között várható.
Fotó megosztása:
szelturbinak_szeles_felhok_osz
Vasárnap általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szelet több helyen kísérhetik élénk lökések. A minimum általában 4, 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe süllyedhet a hőmérséklet. A csúcsérték 16, 21 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
erosen_felhos_kek
Hétfőn észak felől egy hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet. Ezzel együtt növekszik a csapadékhajlam: nagyobb eséllyel északon fordulhat elő eső, zápor. Megélénkül, időnként megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet kora reggel 4, 11, délután 13, 20 fok között várható.
Fotó megosztása:
szeles_macska_folyo_tel
Kedden a csökkenő felhőzet mellett egyre nagyobb területen napossá válik az idő. Futó zápor előfordulhat. Az északias szelet helyenként erős lökések kísérik. A minimum -2, +8, a maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: