Jelentős eső érkezhet a hét második felében

2023. április. 11 5:15

Változékony idővel telik a hét, melyben mindössze a szerdai nap jelent egy kis pihenőt. Csütörtöktől kezdetben a Dunántúlon, majd a hét vége felé keleten nő meg a jelentős csapadék esélye.

Kedden nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőtakaró, főleg a Nyugat-Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, keletebbre feloszlik a köd és erőteljes gomolyfelhő-képződés várható többórás napsütéssel. Délutánra keleten is egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. Délutántól, késő délutántól szórványosan valószínű kisebb eső, zápor. A délutáni órákban a szél egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul, és helyenként megerősödik. A csúcshőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Késő este 6, 10 fok valószínű.

 

SZERDA

  • Északkeleten felszakadozik a zárt felhőzet, ugyanakkor nyugat felől fátyolfelhők, a nap második felében vastagabb felhők is érkezhetnek.
  • Főleg az északkeleti, keleti országrészben valószínű elszórtan eső, zápor. A nap második felében ott is megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 0 és +6, a délutáni órákban 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A vastag felhőzet kelet felé terjeszkedik.
  • Inkább csak a keleti, délkeleti országrészben lehetnek napos időszakok.
  • Nyugat felől egyre többfelé elered az eső, záporeső. Helyenként zivatar is előfordulhat.
  • A déli, délkeleti, majd a Nyugat-Dunántúlon az északi szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 0 és +8, délután 10 és 21 fok között alakul, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen, délkeleten a magasabb értékeket.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt borult idő valószínű, de átmeneti vékonyodások, felszakadozások is lehetnek.
  • Többfelé valószínű eső, záporeső. Helyenként zivatar is előfordulhat.
  • A Nyugat-Dunántúlon az északi, északnyugati, máshol a keleti, később a déli szelet több helyütt erős lökések kísérik.
  • A hajnali 2, 10 fokról délutánra 8 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet, nyugaton lesz a hűvösebb idő.

 

SZOMBAT

  • Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat csapadék.
  • Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a déli, majd a nyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában 0 és +7, a maximum 9 és 18 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég.
  • Több helyen valószínű csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A minimum 0 és +7, a csúcsérték 11 és 18 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.