Jelentősen mérséklődhet a súlyos aszály

2020. április. 27 5:19

A hét folyamán nyugat, délnyugat felől több hullámban nedves levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Záporok, zivatarok teszik változékonnyá időjárásunkat.

Hétfő délelőtt elsősorban a nyugati országrészben lesz több a felhőzet, másutt sok napsütésre számíthatunk, de a délutáni órákban már keletebbre is megnövekszik a gomoly-, illetve fátyolfelhőzet. Délutántól nyugat felől elszórtan valószínű zápor, zivatar. Éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthat el a csapadékzóna. A déli szelet főként a nyugati tájakon élénk lökések kísérik, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű. Késő este 11, 17 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • Gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet.
  • Elszórtan várható zápor, zivatar.
  • A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, azonban zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

szerda

  • A fátyolfelhőzet mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • A szél délnyugatiról nyugatira, majd északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul, északnyugaton, nyugaton lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés várható, emellett napközben nyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A délnyugati, nyugati szél élénk vagy erős lesz, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

péntek

  • Felhős időre számíthatunk, inkább csak rövidebb napos időszakokra van kilátás.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, a keleti, délkeleti országrészben lesz a melegebb.

 

szombat

  • Eleinte nagyrészt felhős időre van kilátás, majd csökkenhet a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű záporeső, eleinte azonban keleten még egy-egy zivatar is előfordulhat.
  • Az északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.